2020. január 19. Vasárnap  ·  Eddigi látogatók: 1,685,791  ·  Online: 86
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Távoli tájak madarai.AUSZTRÁLIA MADÁRVILÁGA (I.)
Nyomtatható változat!

.

Örvös asztrildVadregényes tájaival, európai szemünknek oly egzotikus élővilágával a lap olvasói közül is bizonyára sokak fantáziáját megmozgatta már a távoli kontinens, Ausztrália. Fiatalon jómagam is sokat lapozgattam BERNHARD GRZIMEK magyar nyelven is megjelent könyvét elábrándozva azon, milyen izgalmas lenne egyszer élőben, természetes közegükben is látni a fotókon bemutatott erszényeseket, hüllőket, furcsa madarakat, eltölteni néhány napot az ausztrál vadonban. Évtizedek teltek el, míg álmom valóra válhatott, és nem is csak néhány napot, hanem három teljes hónapot (2008 november közepétől 2009 február közepéig) tölthettem a „vörös kontinensen“.
Az út – párommal közösen – magánszervezésű volt. A mediterrán Perth-ből indulva eljutottunk a Pinnacles sivatagi hangulatú vidékére, a Kenguru-szigetre, az Uluru (Ayers Rock) környékére, Darwinba, a híres Kakadu Nemzeti Parkba, az ausztrál boababfák vidékére (Gregory Nemzeti Park), Tully trópusi esőerdőibe, a Kék-hegységbe, valamint az Ausztrál-Alpokba.
Nem madarászni mentem Ausztráliába. A természet minden szépsége, különlegessége érdekelt, de mégiscsak botanikusként tekintettem a legnagyobb várakozással az út elé, hiszen e nagyon változatos klímájú, Európa háromnegyedét kitevő ország növényvilága kivételesen gazdag és több szempontból is páratlan. Ebben nem is csalódtam, ugyanakkor az is gyorsan kiderült, hogy fiatalkorom megszállott madarász énje még mindig bennem lakozik; és Ausztráliában minden természetszerető egy kicsit madarásszá vagy madarásszá is válik. Hogy miért? A városok zöld övezeteiben is élő vagy gyakorta megjelenő mézevőfélék, a csapatokban mozgó fehér, rózsaszín vagy éppen hollófekete kakaduk, a kisebb, bámulatosan színgazdag lórik és rozellák, a „lábunk alatt“ sertepertélő különféle galambok, gerlék, a szigorú tekintetű, ausztrál szarkaként is ismert feketehátú fuvolázómadár (Cracticus tibicen), az éles hangú álarcos bíbic (Vanellus miles), az állandóan izgő-mozgó ausztrál „barázdabillegető“ (willie wagtail) (Rhipidura leucophrys) és a szintén mindenfelé elterjedt szarkapacsirta (Grallina cyanoleuca), no és persze a kokaburák (Dacelo novaeguineae, D. leachii) sokfelé felhangzó nagyon jellegzetes hangja – ez mind-mind hozzátartozik az ausztrál hétköznapokhoz.
A Kontinens madárvilága, illetve ennek számos képviselője a díszmadártartók körében is jól ismert. Leggyakrabban tartott díszmadaraink közül nem egy éppen e helyről, Ausztrália száraz, belsőbb vidékeiről származik. Első helyen érdemel említést a hullámos papagáj (Melopsittacus undulatus), a nimfapapagáj (Nymphicus hollandicus) és a zebrapinty (Taeniopygia guttata). Velük – bár nem tartoztak a leggyakrabban megfigyelt madárfajok közé – barangolásaink során mi is találkoztunk.
Ausztrália madárvilágáról tovább gondolkodva minden bizonnyal az elsők között jut eszünkbe a kontinens legnagyobb madara, az emu (Dromaius novaehollandiae). Ez rendjén is van így, hiszen ez a megtermett ember magasságú futómadár – az irodalmak tanúsága szerint – gyakorlatilag az egész kontinensen előfordul, és ennek köszönhetően Ausztrália címermadara (az óriáskenguruval együtt kiemelt helyen szerepel az ország címerében). Elég óvatos madár, de azért volt szerencsénk többfelé is látni, elsősorban Nyugat-Ausztráliában Perth-től északra és Új-Dél-Wales déli felében. Egyébként minden tagállam külön-külön is büszkélkedik saját címermadárral (de címererszényessel, valamint címernövénnyel is), melyeket talán érdemes megemlíteni, már csak azért is, mert az út során a legtöbbjükkel mi is találkoztunk. A választott címermadár rendszerint nem madárritkaság, nem csak az adott tagállamban fordul elő, de ott a legjellemzőbb. Nyugat-Ausztrália jelképe a szintén közismert fekete hattyú (Cygnus atratus), Dél-Ausztráliáé a feketehátú fuvolázómadár itteni alfaja (Gymnorhina tibicen telonocua). Az északi-terület a kontinens legnagyobb ragadozó madarát, az ékfarkú sast (Aquila audax) választotta, Queensland a Brolga- vagy más néven pirostarkójú darut (Grus rubicunda), Új-Dél-Wales a kacagójancsit (Dacelo novaeguineae). Az önálló tagállamként szereplő, kis kiterjedésű Központi-Terület (a főváros, Canberra körzete) egy ritkább kakadut (Callocephalon fimbriatum) tűzött jelképesen a zászlajára, míg Viktoria és Tasmánia egy-egy mézevőt (Lichenostomus melanops cassidix, illetve Anthochaera paradoxa). Utóbbi hármat sajnos nem sikerült látnunk, elsősorban talán csak azért, mert e vidékekre – kivéve Canberra – már nem jutottunk el.
Utazásunk nem kutatóút volt, hanem egy hosszú kirándulás Ausztrália sokszínű vidékein. Voltak ugyan célzatos kitérők (egyes nemzeti parkok, védett területek, néhány állatkert, vadaspark), de az esetek többségében a szerencsére bíztuk, hogy mi kerül a szemünk elé. A szerencse pedig gyakran kedvezett, így – a számos növény és egyéb állat mellett – közel 200 madárfajt sikerült a három hónap alatt megfigyelnünk. Lehetetlen tehát e lap hasábjain a teljesség igényével beszámolni utunkról, viszont remélem, hogy a következő bekezdésekben kiragadott néhány élmény, gondolat így is érdekes és tanulságos lesz mindazoknak, akik érdeklődnek az ausztrál természet, az ottani madárvilág iránt vagy/és utazást terveznek e távoli vidékre.
Van átfedés, sőt számottevő átfedés van Európa és Ausztrália madárfaunája között. Ezt mi is több esetben megtapasztaltuk. Itt elsősorban egyes tengeri madarakat (halfarkasok), parti madarakat (lilék, partfutók, godák, pólik, cankók, kőforgató) kell megemlítenünk, de a gémfélék között is akad több ismerős. Ezek egy része csak ritka kóborlóként vetődik el Ausztráliába, míg mások jellemző fészkelői e kontinensnek is. A megkezdett sort folytathatjuk a kárókatonával (Phalacrocorax carbo), a búbos vöcsökkel (Podiceps cristatus), a szárcsával (Fulica atra), a batlával (Plegadias falcinellus), a barna kányával (Milvus migrans), a gólyatöccsel (Himantopus himantopus leucocephalus – errefelé másik alfaja él), a lócsérrel (Hydroprogne caspia), a kis és küszvágó csérrel (Sterna albifrons, S. hirundo), a szerkőkkel (Chlidonias spp.), a gyöngybagollyal (Tyto alba). Mindez talán érdekes adalék, de persze nem e fajlista kedvéért utazik a magyar madarász Ausztráliába.


(Folytatás a következő számban)

 

Írta és fényképezte: Farkas Sándor (Paks)

Címlapfotón a kacagójancsi (Dacelo novaeguineae)

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu