.

A pigmenthiányos élőlényeknek alapvetően két típusát különböztetjük meg. A lutínók esetében részleges, míg az albínók esetében teljes pigmenthiányról beszélünk. A lutínó példányok esetében bármilyen furcsának is hangzik, nem a példány színét látjuk sárgának, hanem egy vad színű egyed részleges pigmenthiányát. Az albínó példányok esetében nem a példány színét látjuk fehérnek, hanem egy vad színű egyed teljes pigmenthiányát. Ezért a cikkben bemutatott zsiráf-, szalagpinty, illetve kardinális nem albínó, hiszen kifejezett pigmentáltságot mutat.
Pigmenthiányos példányok alapvetően kétféleképpen alakulhatnak ki:
Véletlenszerűen akkor jönnek létre pigmenthiányos példányok, ha szüleik örökítőanyaga nem tartalmazza azt a gént, amely felelős a pigmenthiányos állapot kialakításáért. Ekkor az történik, hogy a zigóták kialakulásakor az összefonódó DNS-párok (crossing-over) nem a fajra jellemző kombinációt adják, hanem egy attól eltérőt. Ez azért véletlenszerű, mert a faj csak igen kis egyedszámára jellemző és legtöbbször egyszeri, hiszen annak a szülőpárnak soha többet nem jön létre pigmenthiányos utóda.
A másik lehetőség, ha a szülők örökítőanyaga tartalmazza azt a gént, amely felelős a pigmenthiányos állapot kialakításáért. Ebben az esetben a szülőpárnak rendszeresen lesz pigmenthiányos, azaz lutínó, vagy albínó utóda. Éppen most adta hírül az egyik német szaklap, hogy egy bajor tenyésztő sárga-kék ara párjának minden fészekaljában kel egy lutínó példány. Itt rendkívül fontos a fióka ivara. Ha mindig tojó a fióka, akkor ivarhoz kötötten öröklődő, ha hím és tojó fiókák is kelnek, akkor recesszíven öröklődő lutínóról van szó. A pigmenthiányos állapot tehát alapvetően kétféleképpen öröklődhet, recesszíven és ivarhoz kötötten. Vannak fajok, ahol mindkét öröklésmenet előfordul például vörösbegyű papagáj (Neophema splendidia), és vannak fajok, ahol csak a recesszív, mint például a „prinz“ esetében (Polytelis alexandrie). Leggyakoribbak azonban az ivarhoz kötötten öröklődő lutínók, amikor a pigmenthiány kialakulásáért felelős gén a hím ivari kromoszómán található.
Tenyésztési szempontból az az alapvető különbség, hogy a lutínó nem tenyészthető ki két szín kombinációjából, míg az albínó igen. Ha lutínót és a kéket kombináljuk, akkor rendszeresen számíthatunk albínó példányokra a szaporulatban. A kék egy közönséges színváltozat, díszmadaraink körében olyan fajoknál is létezik, mint például nemes papagáj, sárga-kék ara, rózsakakadu stb. Az albínó kitenyésztéséről részletesen írtam a Díszmadár Magazin tavaly októberi számában, a kis sándorpapagájok kapcsán. Ha a heterózis-tenyésztést, mint módszert alkalmazzuk, akkor hosszú időn keresztül számíthatunk kiváló vitalitású, fertilis és jó színintenzitású albínó példányokra. Tenyészetemben él egy 18 éves albínó kis sándorpapagáj hím, amely minden évben 4-5 fiókát nevel…
Egy ritka albínó példány egy intézmény, vagy akár egy város jelképévé is válhat, mint például Hópehely a gorilla, akiről mindenkinek Barcelona, illetve az ottani állatkert jutott eszébe. Igen sok látogatót köszönhetett a város és az állatkert neki, azonban a helytelen, nem tenyésztői szemlélet miatt hosszú élete során nem sikerült albínó utódot, illetve unokát tenyészteni tőle.
Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a lutinizmus és az albinizmus az élővilág természetes jelensége, amely a fajok egyedeinek változékonyságát mutatja. Természetes élőhelyükön ezeknek a pigmenthiányos példányoknak a túlélési esélye csekélyebb, mint vadszínű fajtársaiké. Fogságban azonban értő figyelmű tenyésztők „kezei között“ a lutínó és albínó példányok hosszú időn keresztül, jó eredménnyel megtarthatóak, tovább tenyészthetőek és sok örömet okozhatnak az arra fogékony állatbarátoknak.
 

Rostás Balázs
Vác