2020. október 28. Szerda  ·  Eddigi látogatók: 1,941,182  ·  Online: 70
Díszmadár Magazin menü
Magazin archívum
2015.
04  05  12 
2014.
01  02  10  11 
2013.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  12 
2012.
01  02  03  04  05  06  07  09  10  11  12 
2011.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2010.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2009.
01  02  03  06  07  08  09  10  11  12 
2007.
01  02 
2006.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2005.
01  02  03  04  06  12 
2004.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  11 
2003.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2002.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2001.
01  02  03  04  05  06  07  08  09  10  11  12 
2000.
01  03  04  05  06  07  08  10  11 
1999.
01  02  03  04  05  06 
Keresés
Vasi Magazin ajánló
Díszmadár Magazin ajánló
Partnereink
Prospektus Nyomda Veszprém
[ Partnerek ]
Hírlevél
Linkajánló
Díszmadár Magazin - Cikkek  
     
 
Halra fel!
Nyomtatható változat!

.

Lehet, hogy a kis hazánkban működő díszmadaras tömörülések közül nem a mienk – Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete (H18) – a legösszetartóbb, de bátran állíthatom, hogy igen kevés azon egyesületek száma, ahol ennyi programmal igyekeznének kedvezni tagjaiknak, mint éppen nálunk. Éves rendszerességgel szervezünk díszmadár kiállítást (az idei lesz sorrendben a XIX.), taggyűléseinkre neves, és szakmailag igen jól felkészült, adott területükön a legjobbaknak mondható előadókat hívjuk meg. Az év utolsó dekádjában pedig rendszerint kirándulásokkal kedveskedünk csoportunk aktív résztvevőinek. A közösség összekovácsoló jellegét kihasználva már lecsófesztiválon is megmutattuk magunkat, az idei május pedig már a 2. volt, hogy részt vettünk a Mohosz Velencei-tavi évadnyitó horgász és halászléfőző versenyén, Agárdon.
Egyesületünk helyi (mármint agárdi), és kiállításainkon csodaszép nagypapagájokat prezentáló tagja, Baranyai Pista bátyó vetette fel az ötletet, hogy ünnepeljük meg együtt, családi napként a horgászok rangosnak titulált összejövetelét, és a H18 valamennyi tagját meginvitálta a vízpartra. Sokan nem éltek a felkínált lehetőséggel, de akik ott voltak, nem szenvedtek hiányt semmiből sem. Tavaly szinte rekkenő hőségben álltuk a sarat, és Pista bátyónak, nem utolsó sorban nagyon kedves társának, Rózsikának köszönhetően minden igényünk kielégítésre került, legalábbis ami a jó hangulatot, a finom nedűket és a még ínycsiklandóbb harapnivalókat illeti.
Az idei rendezvény, ha szabad ezt mondanom, még fenomenálisabbra sikeredett. Az időjárás ugyan alaposan megtréfált bennünket, kiváltképpen a reggeli órákban. Be is kellett húzódnunk a sátrak biztonsága alá, de nem egészen másfél óra múltán kitisztult az égbolt, elzáródtak a mennyei csatornák, és többé nem volt akadálya a halászléfőzésnek. Viszonylag korán érkeztünk, így nem csak enni szándékoztunk a finomságos halételből, ám az elkészítésével járó tennivalókból is alaposan ki akartuk venni, és nemcsak akartuk, de ki is vettük részünket. Szépmagam Gordon Ramsay-t megszégyenítő technikával kaszaboltam igen apró darabokra nemcsak a vörös-, de a fokhagymát is (a kerekre tágult pupillákból ítélve azt hiszem, nem is csináltam rosszul), míg a házigazda Baranyai házaspár a halak szakszerű feldarabolásával foglalatoskodott. Közben a reggeli megalapozásaként lecsúszott torkincánkon néhány pohárka fenséges pálinka is, melyet apró falatkákra felszelt füstölt szalonnacsíkok, mellé finom hagyma-, paprika-, és paradicsomkarikák tettek teljes egésszé, és váltak egyúttal gyomrot megnyugtató reggelinkké.
Nem szabad megfeledkeznem Baranyai Pista bácsi öccséről, Jánosról sem, aki a 2013-as horgász-, és halászléfőző versenyt egy szavakba nemigen foglalható birkapörkölttel tette a H18-as csapat résztvevői számára felejthetetlenné. Az ominózus étel nem szerepelt a verseny repertoárjában, azt János kizárólag a mi kedvünkre és legnagyobb megelégedésünkre prezentálta. Utólagosan is hálás köszönet és földig hajlós mély tisztelet érte! Méltán nyugtázhatom, óriási sikere volt. Mire a tulajdonképpeni halászléfőzés végtermékei (merthogy két bográcsban rotyogattuk a halakat) megmérettetésre kerültek volna, ami úgy délután egy órára volt tehető, a néhai birkából szinte már csak a csontok zörögtek a 24 literes bogrács alján. Még most, e sorok lepötyögése során is nyál csordul szájamban, hacsak rá gondolok.
Hogy teljessé tegyem a felsorolást, meg kell említenem, hogy néhány galambász cimbora is megjelent a nap folyamán, és senki ne vegye tőlem ezt sértésnek, de Weiland Tamást és kedves nejét okvetlenül ki kell emelnem az érkezett galambfanatikusok közül. Tamás bátyó az arany színét meghazudtoló mézes, ágyas papramorgójával szaladgált a padsorok között, és szaporán töltötte azt folyton-folyvást üres pohárkáinkba, míg felesége olyan, de olyan tepertős pogácsát szervírozott fel nékünk, melyre még most, így három hónap elteltével és szeretettel emlékezem. Nem elég, hogy a látványa lenyűgöző volt (ilyent nem sokan írtak még le pogácsáról szerintem…), finoman omolva szét leveleire, de aranysárga tetejét napraforgószemek tették még dekoratívabbá. És az íze! Kellemesen meleg volt még, mikor szájamba vettem, ropogott hiányos fogsorom alatt a finom tepertő és a szotyi, az egésznek pedig valami földöntúli varázst adott a fonott kosárka, melyből feltálaltatott eme remek étek. Ha addig élek is, de a receptjét megszerzem!
Sok mindenről írhattam volna még, sok mindent ki is hagytam nagy valószínűséggel, ami azonban a lényegen egy jottányit sem változtat az az, hogy nagyon jól éreztem magam ezen rendezvényeken (beleértve természetesen a 2012-est is).
És itt ragadom meg az alkalmat, hogy mindenkinek megköszönjem ezt a csodálatos május 11-ét, aki csak egy kicsit is hozzátett a siker (íz, hangulat, jó társaság, még jobb időjárás) megszületéséhez. Természetesen a legnagyobb köszönet a Baranyai házaspárt, Rózsikát és Istvánt (és persze az „öcsit“, Jánost is) illeti, akik idejüket, energiájukat, mi több pénztárcájukat nem kímélve azon szorgoskodtak, hogy ez a szombat örökké emlékezetes legyen számunkra. Persze csak a magam nevében beszélhetek, de azt őszintén leírhatom, hogy munkájuk és erőfeszítésük nem volt hiábavaló.
A Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete (H18) nevében is nagyon szépen köszönöm!
Ha pedig a jövő esztendőben lesz Velencei-tavi horgászverseny, és Pista bácsiék meg fognak hívni bennünket, én – már most biztosíthatom őket – nem fogok nemet mondani.

Írta és fényképezte:
Cserna Zoltán ifj.

« vissza oldal teteje Küldje el ismerősének
 
  2009 © MG Bt. · Minden jog fenntartva. 4brainz - webdesign & development | weboldalsablonok.hu