.

Az echo papagáj (Psittacula echo) az utolsó túlélő papagáj a maszkarán térségben, amelynek legismertebb szigete Mauríciusz. Ez a térség sokak számára ismert a mára már kihalt, de valamikor igen gazdag madárvilágáról. A dodó néven ismert mauríciuszi galamb mellett számos papagáj is élt a térségben, mint például a Lophopsittacus bensoni és a Lophopsittacus mauritiana, amelyek az ausztráliai hollókakadura emlékeztetnek, és amelyekből már csak néhány nagyobb múzeumban vannak preparált példányok. A valamikor Rodrigues és Réunion szigeteken élt Psittacula fajok (exsul – rodriguezpapagáj; és eques – bourbonpapagáj) is kipusztult már.
A kihalásért minden esetben az ember és az általa becipelt állatok tehetők felelőssé. Az echo papagáj is majdnem hasonló sorsra jutott, ám a létezése még mindig ingatag talajon áll.
Az 1970-es években, amikor felfigyeltek a fenyegető veszélyre, már csak 40 példány létezett ebből a madárból.
A fogyás olyan rohamossá vált, hogy 1986-ra már csak 8-12 becsült példány maradt meg belőle, ebből pedig mindössze 3 volt tojó. A természetvédelmi projektekben a mauríciuszi sólyom és a mauríciuszi galamb elsőbbséget élvezett. Az echo papagáj csak akkor kapott nagyobb figyelmet, amikor ezeknél a fajoknál már elkönyvelhették az első sikereket.
Az echo papagáj nagyon hasonlít a kis sándorpapagájra (Psittacula krameri). Csak némileg nagyobb annál, kissé zömökebb a teste, valamint rövidebb a szárnya és a farka. Szigorúan fához kötött életmódot folytat, fészkelőhelyek és élelem tekintetében is az őshonos fáktól függ az élete.
A fajfenntartási intézkedések közül az első az élőhely megőrzése volt, amely az erős mezőgazdasági fejlődés – elsősorban a cukornád-termelés – folytán egyre jobban visszaszorult. A következő lépésben arra törekedtek a szakemberek, hogy a költések sikerességére segítsenek rá. Ezt etetésrásegítéssel és a rosszabb túlélési esélyű fiókák kézzel felnevelésével érték el. A program során sikeres dajkamadaras felnevelésre is volt példa, amelyet kis sándorpapagájokkal hajtottak végre. A költőodúk védelme a patkányoktól, valamint a kártevők irtása a fertőzésveszély elkerülése érdekében szintén fontos eleme volt a programnak. A fogságban tartott madarakra vonatkozó rendszeres állatorvosi vizsgálatokat amennyire csak lehetett, próbálták a vadon élő példányokra is kiterjeszteni. 1995-re a vadon és fogságban élő egyedek számát összesen 40-50 példányra sikerült emelni, 1997-ben már 73 példány létezett. A fejlődés 1997-ben drámai sebességet öltött, amikor három mesterségesen felnevelt példányt (két hímet és egy tojót) kivadasítottak. Ezek hamar csatlakoztak a vadon élő rokonokhoz és letelepedtek a kutatóállomás közelében, ahol elegendő táplálék állt a rendelkezésükre. A tojó, amelyet Gabriellának neveztek el, 1998 októberében beköltözött az egyik költőodúba egy vadon élő hímmel. Az egy szem letojt tojás sajnos terméketlen volt. E tojás helyett betettek egy fiókát alá, amelyet sikeresen felnevelt. Az echo papagájok általában három tojást tojnak, de csak egy fiókát nevelnek fel. A két „felesleges“ tojást vették ki a szakemberek az odúkból és ezeket neveltették fel a dajkamadarakkal.
Az 1998/1999-es szezonban összesen 21 fióka kelt ki, ebből 8 a szabadban. 1999-ben 10 fogságban felnevelt példány kivadasítását vették célba. A meglévő párok odúinak állandó ellenőrzése mellett új költőhelyeket is létesítettek. A madarak a mesterséges odúkat nem fogadják el, ugyanakkor elvárják, hogy több fészekhely közül is válogathassanak. Saját fajtársaik mellett más fajok is konkurálnak velük az odúk birtoklásáért: seregélyek, termeszek, méhek és mint importált rokonok, a kis sándorpapagájok.
A szakemberek komoly akrobatikus teljesítményt nyújtanak, amikor 15 méteres magasságban lyukakat vájnak az élő fák törzsébe, hogy új fészkelőhelyeket hozzanak létre. A fiókák fertőzésvédelme miatt minden ismert költőhelyet rendszeresen lekezelnek a megfelelő peszticidekkel.
Noha a fejlődés nagyon előremutató és mára már több mint 100 echo papagáj lakja Mauríciusz erdőit, a faj még nem számít megmentettnek. Egy faj stabil túléléséhez számos tényező összműködésére van szükség az élőhelyen és ezek közül még mindig az ember a leggyengébb láncszem. Az újabb tervek szerint az echókat a többi maszkarán szigeten is elterjesztenék, hogy az ott kipusztult papagájfajok helyét betöltve gondoskodjanak a biológiai egyensúlyról.

Mihalec Gábor
Forrás: www.papageien.org