.

Harapás első vérig

Erőszakhullám az állítólagos madárparadicsomban: legalábbis a fekete-fehér szuláknál, amelyek gyerekkora minden más, mint paradicsomi. Megfigyelték ugyanis, hogy a madarak között is vannak verekedős egyedek, amelyek a saját pszicho-stresszüket másokon vezetik le. Vannak idősebb madarak, amelyek valósággal pokollá teszik a fiókák életét. Ezek a támadások a fiatal példányok számára nem maradnak következmények nélkül. Mindezt az amerikai Wake Forest egyetem kutatója, Dave Anderson és biológustársai figyelték meg. A bántalmazott fiókákból később ugyancsak bántalmazó felnőttek lesznek. Az eddig csak embereknél megfigyelt jelenségről a kutatók a „The Auk“ című ornitológiai szaklap októberi számában publikáltak.
A nazca szula (Sula granti) a Galápagos-szigetek egyik legkedveltebb fotómodelljei közé tartozik. Erre a státusra a 80-90 cm magas tengeri madarak nemcsak a hófehér tollukkal váltak érdemessé, amelyeket a szárnyakon és a farkon fekete szegély övez, valamint a különös fekete álarc a fejen, hanem hihetetlen látványosságot jelent a halászó viselkedésük is, amikor nyílt formálva testükkel, merőlegesen vetik bele magukat a Csendes óceán vizébe. A szulák életének igazi nagy kihívása azonban az már az első halászat előtt elkezdődik.
Ha egy szulának például idősebb testvére van, az már egyenlő a halálos ítélettel. A szulák néhány napos eltéréssel két tojást tojnak, amelyet 40 napig ülnek. Ám a két fióka közül csak az elsősként kikelőnek van esélye a túlélésre. A másodikat az első konkurensként kezeli, ezért kilöki a fészekből, a szülők pedig magára hagyják. Így általában az éhségtől, hidegtől, vagy a sérülésektől elpusztul.
Mindazonáltal a nagynak is ki kell bírnia egyet s mást. „Meglepett bennünket az az érdeklődés, amelyet a felnőtt példányok az idegen fiókák iránt mutatnak.“ – emlékezik vissza Dave Anderson az első megfigyelésekre, amelyekre a Galápagos-szigetcsoport Espanola nevű szigetén tett szert. Különösen azok a szulák, amelyek éppen nincsenek a költéssel elfoglalva, valósággal járőröznek a kolónia területén és keresik az őrizetlenül hagyott fiókákat. Néha csak megállnak a fióka mellett, olykor ajándékba még kavicsokat és tollakat is adnak nekik. „Gyakran azonban kifejezetten nyersen bánnak a kicsikkel.“ – folytatja Anderson. Addig harapdálják és verik őket csőrükkel, amíg ki nem ered a vérük, sőt olykor még szexuális túlkapásokra is sor kerül.
Három költési szezon alatt jegyezték fel a tudósok, hogy melyik fiókákat ért bántalmazás, és melyeket nem. Az életük további menetét is megfigyelték ezek után. A nazca szulák ugyanis három-négy éves korukra, amikorra elérik az ivarérettséget, visszatérnek az eredeti kolóniájukba és ott kezdenek el költeni. A kutatók a sorszámozott gyűrűk alapján könnyen be tudták azonosítani a valamikori fiókákat. És íme: „A saját bántalmazott gyerekkorukból kiindulva pontosan előre tudtuk jelezni, hogy melyik példányok miként fognak viselkedni.“ magyarázza Dave Anderson. Az áldozatok felnövekedve elkövetőkké váltak.
A biztonságban felnövekvők ezzel szemben nem bántottak másokat.
A biológusoknak arra is van elképzelésük, hogy mi állhat a jelenség mögött. Egy támadás során ugyanis az áldozat testében a corticosteron nevű stresszhormon a normális szint legalább ötszörösére emelkedik. Ez az érték nem megy le azonnal, hanem legalább másnap reggelig ilyen magas marad. Ha pedig a fióka többször is átél ilyen hormonális vészhelyzetet, az meghatározhatja a későbbi viselkedését. A verekedő magatartásnak tehát így hormonális okai lehetnek.
Egy ilyen összetett jelenséget a legtöbben csak az embertől vártak volna el, ezért mindenkit megdöbbentett, hogy az embereknél megfigyelt erőszakspirál az állatvilágban sem példa nélküli. Lehet, hogy mindkét élőlény viselkedését ugyanazok a fiziológiai mechanizmusok befolyásolják? Mindenesetre a kutatók abban reménykednek, hogy a madarak viselkedéséből nyert tanulságok visszaforgathatók lesznek az emberi gyermekbántalmazások megértéséhez és kezeléséhez is.
Forrás: www.ksta.de

Elcserélt szerepek

A rozsdástorkú guvatfürj feltűnő tollruhájának oka a hormonokban keresendő. Legyen szó páváról, házi tyúkról, vagy tőkés récéről, a madaraknál általában a hímeknek feltűnőbb, színesebb, díszesebb a tollruhája. Ezzel próbálnak imponálni a potenciális partnereknek és ezzel próbálják elriasztani a vetélytársakat. Gyakran ez a színbeli különbség a tesztoszteron nevű férfihormonnal áll kapcsolatban. A Max-Planck-Intézet ornitológiai osztályának munkatársai ezúttal egy ellentétes jelenségre mutattak rá a rozsdástorkú guvatfürj esetében. Itt a tojó viseli a feltűnőbb tollruhát, miközben ugyanolyan a tesztoszteronszintje, mint a hímé.
A verébhez hasonlóan ennek a fürjfajtának a tojója is fekete torokfoltot visel. A hím tollazata ezzel szemben egyszerű szürkés-barna, és a termete is kisebb, mint a tojóé. A tesztoszteronszintnek láthatóan más következményei is vannak, amelyek a tojót a hím fölé emelik, számolnak a tudósok: Egy költés során több hímmel is párosodik, és a tojások kiköltését, valamint a fiókák felnevelését a hímekre bízza.
A tojók esetében tollazat kialakulásának pontos mechanizmusa még ismeretlen. A hímeknél viszont tudvalévő, hogy a tesztoszteron felel a feltűnő színekért. Christina Muck és Wolfgang Goymann most azt is megvizsgálták, hogy mindez igaz-e azokra a fajokra is, amelyek felcserélték egymással a nemi szerepeket.
A kutatócsoport több mint egy évig figyelt meg párosával tartott rozsdástorkú guvatfürjeket. A Délkelet-Ázsiában honos madaraknál rendszeres időközönként megmérték a tesztoszteronszintet, valamint a tojók torokfoltjának méretét. Mindkét nemnek nagyjából azonos, alacsony tesztoszteronszintje volt, ami a különböző évszakokban is viszonylag állandó maradt. A tudósok azonban összefüggést találtak a torokfolt mérete és színének intenzitása, valamint a tesztoszteronszint magassága között a tojók esetében. A hímek esetében semmilyen összefüggést nem lehetett kimutatni a madarak mérete tollazata és tesztoszteronszintje között.
„Figyelemre méltó, hogy a nemi szerepek felcserélése visszaüt a viselkedésben, a hormonok szintjén, de még a kinézetben is.“ Mondja Christina Muck. Emberi léptékben ez olyan lenne, mintha a nők basszust énekelnének és szakállt hordanának.
Forrás: www.wissenschaft.de

Különös állatkínzási ügy Szászországban

Október 24-én egy különös állatkínzási ügy rázta meg a szászországi Flöha városát, amelyben ismeretlen tettesek a vasútállomáson beletömtek egy nimfapapagájt egy jegykiadó automatába és leöntötték azt sörrel.
Egy utas jegyet szeretett volna váltani magának, amikor az aprópénz-visszaadó nyílásban felfedezte a bántalmazott madarat. A férfi értesítette a rendőrséget, a járőr azonban nem tudta kiszabadítani a madarat. A rendőrök értesítették a polgármestert az esetről, aki kiküldött egy tűzoltót, akiről tudta, hogy tagja a helyi díszmadár-tenyésztő egyesületnek. Neki sikerült sértetlenül kimenteni a papagájt a szűk nyílásból. A mentési akcióban a tűzoltó letörte a pénzkiadó nyílás műanyag fedelét, így sikerült szabaddá tennie az utat a madár számára. A vasúttársaság erre panaszt emelt ellene rongálásért, mivel elmondásuk szerint a férfi 2500 EUR (750 000 Ft) értékű kárt okozott a készülékben. A polgármester nyilatkozata azonban arra helyezi a hangsúlyt, hogy a madarat sikerült kimenteni, igaz a mentési akció közben többször belecsípett megmentője ujjába. Hogy mennyi időt töltött a madár az automatában, azt nem lehet tudni, mindenesetre a rendőrség az állatvédelmi törvény áthágásáért nyomoz ismeretlen tettes után. A 31 éves tűzoltó az oltalmába vette a madarat, amely elmondása szerint jól van. Valószínűleg a ráöntött sörtől kicsit idült állapotban volt megmentésekor, de mára már kijózanodott és jól érzi magát.
Forrás: www.spiegel.de

Összeállította:
Mihalec Gábor
Sándorfalva