|
 Írásunkban folytatjuk az előzőleg megkezdett sorozatunkat, amelyben Kanada néhány érdekesebb madarát mutatjuk be a Díszmadár Magazin Tisztelt Olvasóinak. Az alábbiakban a csirögékről lesz szó, pontosabban két fajról, amelyek Észak-Amerika szerte elterjedt madarak.
A csirögék családjának csaknem 100 faja ismert a Földön. Döntően az észak- és dél-amerikai kontinensen elterjedtek. Számos olyan faj tartozik a családba, amelyek díszmadárként is ismertek (pl.: trupiálok).
A gulyamadarak (gulyajárók) néhány fajának pedig különös a szaporodása, hiszen a hazai kakukkhoz hasonlóan a tojásait más fajok fészkébe csempészi. A cikkünkben szereplő madarak azonban átlagos életmódúak és az észak-amerikai kontinensen gyakorinak számítanak.
A pirosvállú csiröge
Csaknem az egész észak-amerikai kontinensen előforduló faj, Alaszkáig is felhatol, és csak a kontinens legészakabbi területeiről hiányzik. A nagy kiterjedésű áreán belül több mint 20 alfaját írták le.
A szinte teljesen fekete hím az első pillanatban az Európában honos fekete rigóra emlékeztet. Testhossza 18-24 centiméter, szárnyfesztávolsága 30-37 centiméter. Csőre kúpos, hegyes és kissé összenyomott. Szemszíne a tollazatéhoz hasonlóan csaknem teljesen fekete. Farka meglehetős hosszú és lekerekített; tollazata puha. A hím fényes fekete színű, válla piros, mely sárgás csíkokban végződik (A közeli rokon háromszínű csiröge – Tricolored Blackbird – piros vállát fehér sáv határolja, de ez a faj csak Észak-Amerika legnyugatabbi partvonalában él). Nyugalmi helyzetben nem mindig látszanak a piros válltollak, csak a sárgás-fehér szegély vehető ki a szárnyon. Az első éves hímek tollazata könnyen elkülöníthető a tojóktól a piros vállfolt alapján.
A tojó felül sötét barna, alul erősen csíkozott; néha előfordul kisebb halványpiros színezet a fedőszárnyakon vagy rózsaszínes színeződés az állon és a torkon. A kaliforniai változat (Bicolored Blackbird) példányainak hímjein a válltollazta teljesen piros, amelyet világos sáv nem szegélyez. A fiatal madarak tollazata csíkokkal, foltokkal mintázott, amely leginkább a tojóra emlékeztet.
A hímek hangja kellemes, gurgulázó „konk-la-reee“, mely trillával végződik. Jellegzetes hívóhangja „chack“ hang. Élőhelye általában növényzettel erősen borított tisztavizű lápok, mocsarak, füves térségek, ahol rendszeresen fészkel. Ezeken a területeken, olykor fás ligetekben, gyümölcsösökben, ritkásabb erdőkben keres táplálékot. A fiókanevelési időszakában rovarokat, pókokat, lédús gyümölcsöket fogyaszt (pl.: szeder, málna). Rendszeresen táplálkozik a talajfelszínen is. Olykor rovarokra röptében is vadászik. A telelőhelyén mezőgazdasági kultúrákban (gabonatáblák, napraforgó) magvakkal táplálkozik. Ez a gyakori, olykor agresszív faj rendszeresen látható télen hatalmas csapatokban.
Mint vonuló faj, a telelőterületéről viszszatérő egyedek hamar párbaállnak és költeni kezdenek. Ezt megelőzően a hímek énekükkel jelzik az általuk elfoglalt territóriumot, amelyet évről évre megtartanak. Egy évben akár három költésre is sor kerülhet. A párkapcsolat a két nem között szezonális, a tojók évente más-más hímmel állnak párba.
A fészket a tojó építi, leginkább talajközelben, anyaga finomabb növényi részek, fűszálak. A teljes fészekalj 4-5 világoskék barnás pettyekkel mintázott tojás jelenti. A tojó 11-12 napig kotlik, a fiókákat már a hím is eteti. A fiókák fő tápláléka rovarok, majd magvak. Költés után, az őszi időszakban nagy létszámú csapatokba verődve vonulnak délebbre, akár egészen Közép-Amerikáig.
A sárgafejű csiröge
Testnagysága megegyezik az előző fajéval. A nászruhás hím azonban jóval feltűnőbb az előző fajhoz képest. A kifejlett hím sárga feje és melle, illetve a szárnyon lévő fehér folt élesen elkülönül fekete testétől – kifejezetten látványos madár. Az első éves hím hasonlít a tojóra, csak mélyebb sárga színű, a szárnyfedőkön fehér szegély jelenik meg. A kifejlett tojó piszkos-barna színű, hiányzik a fehér szárnyfoltja; a szemöldöke, az alsó arcéle és a torka sárga, vagy világos-sárga. A has fehéren csíkozott. A fiatalok sötét barna színűek, a szárnyvégeken és a háton szürkés szegélyek. A fej leginkább sárgásbarna.
Gyakorta előfordul a pirosvállú csirögével egy élőhelyen, de a két faj hímjei sokat veszekednek egymással. Igaz, a sárgafejű csiröge hímek is rendszeresen kergetik egymást látványosan fel-fel röppenve.
Az áreán belül sokfelé általánosan elterjedt. A tiszta vizű lápokat vagy náddal benőtt tavak környékét kedveli; ügyesen kapaszkodik a nádszálakba. Táplálékát gyakran a talajról szedegeti, fiókaetetéskor mindig ugyanarra a helyre jár rovarok, magvak után. Nemcsak a nádasok mentén szedeget, hanem akár nyílt, fátlan mezőgazdasági területeken, szántóföldeken is látható.
A hím éneke egy éles, reszelős hanggal kezdődik, mely hosszú folyamatosan elhalkuló hangban végződik. Jellegzetesen felismerhető a harsány „croak“ hangról.
Életmódja hasonít az előző fajhoz, de kevésbé embertűrő, inkább bizalmatlan madár. Kell némi türelem ahhoz, hogy közelebbről is megfigyelhessük vagy lefotózhassuk.
Télen nagyobb állományokban húzódik a kontinens délebbi területeire, a vonulása a keleti partokat érinti. Tavasszal visszatérve egészen Alaszka déli részéig eljut, és itt is rendszeresen költ.
A csirögék látványos tollazatú, mozgású és énekű madarak. Talán nem lehet véletlen, hogy európai tenyésztők díszmadárként tartják. Mindkét faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján, igaz a legkevésbé veszélyeztetett kategóriában (Least concern). Néhányszor Európában is észleltek 1-1 példányt, azonban ezek minden bizonnyal fogságból megszökött madarak lehettek. Színük, élénk mozgásuk révén díszmadarak a - természetben!
Szöveg és fotók:
Dr. Juhász Lajos
Debreceni Egyetem, MÉK
Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék
|
